Rónaszéki Linda: Köldökgombok c. akvarellsorozatáról

A fiatal művésznő, aki mellékesen a szombathelyi Bólyai iskola tanára is, művészi munkásságának fordulópontjára érkezett. Első ízben áll elénk teljesen szuverén képi világgal.

"Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára."- vallja Rónaszéki Voltaire szavaival és nem tagadja, hogy ő a nyughatatlan típusba tartozik. Számos idézetet citál nekem Cézannetól Ittenig, melyek egyaránt a szín primátusát hirdetik. De nem véletlen ez, hisz Linda festő. "Engem a szerelem formál, erősít, szabadítja fel a bennem lakozó színeket." - mondja. Mindebből azonnal kiderül, hogy kolorisztikus törekvéseit a legbensőbb érzelmek irányítják. Rodinnel együtt hisz a szemlélődésben és az álmodozásban. Természetesen azonban a kemény munkában is, mert művészi és pedagógusi működésében eddig is rengeteg akadályt kellett legyőznie, az élet semmit nem adott számára ingyen.
Rónaszéki Linda már korábban is ismert volt akvarelljeiről és kiváló olajtanulmányairól, most azonban egy teljesen intim, bensőséges, izgalmas stílus kifejlesztésén dolgozik. Mindez az első pillanatban nonfiguratívnak tűnik, azonban alaposabb megszemléléskor figurák tömegére lelünk, valóságos kis mikrokozmosz tárul fel előttünk: arcok, alakok, állatkák. Linda feltesz néhány színfoltot és utána egy gyermek kíváncsiságával keresi a bennük rejlő "figurákat", melyeket ki is dolgoz. A kész képeket, megérzés, vagy tudatos választás szerint sorozatokba rendezi, mint "Testrészek", "Csillagjegyek", "Égen-földön" stb.
E művészet tökéletes naplója egy álmodozó, fiatal nőnek, s a kis méretek remekül közvetítik azt az intimitást, hogy a képeket nem állványon, rajzasztalon, hanem az ágyon heverészve festi! Egyáltalán, nem biztos, hogy szerencsés lenne ennek a művészetnek nagyobb, a ma divatos méretekbe való áttétele, hiszen sem technikailag, sem a mondanivaló szempontjából nem rejtene ez más előnyt, mint a figurák könnyebb észrevehetőségét ? de a varázs is lényegesen alábbhagyna? Így zavartalanul élvezhetjük a fehér papíron lágyan egymásba omló, majd hirtelen lezáruló színakkordokat, főleg a zöldeket, melyekben Rónaszéki érezhetően a legjobbat nyújtja. A kezdeti, terjedelmesebb, tapogatózó kísérletek után az újabb kompozíciók redukáltabb, tisztultabb, lényegesen magabiztosabb hatást keltenek. Férfialakokról készült sorozata, legújabb "köldökgombjai", de asztrológikus kompozíciói is már ebben a szellemben születtek. Számos lapján valóban pajzán, de lírai erotika bujkál. ("Leszek az angyalod", "Hát", "Fenék-sorozat" stb.) Feltétlenül felmerül a kérdés, hogy hová sorolhatnánk ezt a látásmódot a stílusok, izmusok tömegében? Jómagam kevéssé szeretem a kategorizálást, azonban összességében Linda művészete látszólagos ösztönösségével a Paul Klee, Miro-féle szürrealizmushoz is közel áll, akárcsak a posztszentendreiség bizonyos reminiszcenciáihoz. Véleményem szerint azonban ez a rokonság nem tudatos választás eredménye, mint azt sok idősebb kortárs esetében megfigyelhetjük, inkább lelki rokonságról lehet szó. Egészen más azonban a helyzet a szürrealizmus egyik előzményéhez, a szimbolizmushoz való viszony esetében. Rónaszéki Linda világa ui. lelkiségében sokkal közelebb áll kedvenceinek, pl. Gulácsynak, vagy Klimtnek idealizmusához, mint a szűrrealizmus néha-néha előkacsintó dadaisztikus szarkazmusához. Olyan tudatos jelképek, melyek számos alkotásán visszatérően szerepelnek, mint az üveggolyó, mely kerekségével, színességével a boldogság jelképe, inkább az egykori szimbolistákra emlékeztet. A "Nyújtózkodó" is egy ilyen golyóbist szeretne elérni: nem más ő, mint az alkotó, a boldogság Szent Gráljának keresője.
Rónaszéki Linda fiatal, feminin üdeséggel teli képei mellé nem véletlenül szólt a híres "Amelie" c. francia film zenéje, hiszen bizonyos értelemben a művésznő szinte egy festővé vált Amelie Poulain.


Torjay Valter
festőművész, művészettörténész

(Elhangzott a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2006. június 12-től 30-ig látható kiállítás megnyitóján. )